Nagyon szeretem ezt a mesét. Kecskepárti vagyok. Szerintem a kecske nagyon jópofa állat. Gondoltam elkészítem a  mese szereplőit, mert olyan jól el lehet játszani a bábokkal. Jó kis tanmese.  Gondoltam újra olvasom a történetet, mielőtt hozzákezdek a figurák megvarrásának. Olvasgatok itt ott.  Itt magyar népmese és a farkas répát eszik, hogy finomabb legyen a hangja. Amott Grimm mese és a farkas krétát eszik, hogy lágyabb legyen a hangja. Aztán meg látom  Móricz Zsigmond: Kecskéék és a farkas című verses meséjében kevesebb a gida is, meg se répa, se kréta. Mindenképpen szeretném ezt a kecske sztorit jobban körbejárni, addig megvarrom a gida csapatot.

 Mesekészleteim megvásárolhatók itt. 

Móricz Zsigmond

KECSKÉÉK ÉS A FARKAS

Domboldalon kicsi ház,
Ott lakik a kecske,
Felesége otthon várja,
Vele van a két gidája.
Hanem közel a berek,
Hol a farkas tekereg!...

- Jaj de kár, - szól kecske néni, -
Énnekem is el kell menni.
Vigyázzatok jó fiaim
Ha nem leszek itthon,
Erre jár a gonosz farkas,
Be ne jöjjön titkon.

A két gida megigéri
S igy folytatja kecske néni.

- Az ajtót jól bezárjátok,
Senkinek ki ne nyissátok.
Nézd csak fehér az én lábam,
Majd én ezt bedugom,
Hogyha megint hazajövök,
Nektek a kulcslyukon.

Megérti a két kis gida
S igy folytatja kecske mama:

- Ha valaki dörömbözne,
Kiáltsátok, hogy: nem jössz be!
De ha édes anyánk vagy,
Dugd be a fehér lábad!
Ha bedugom kinyitjátok,
Nem jut be farkas hozzátok!

A gidák igérik roppant,
Kecske anyó vigan toppant.
De most jön a farkas s fülel,
A kulcslyukon hosszu fűllel!

- Megismertek, ha szólok is,
Édes nektek a hangom is!
Ezt mondom én majd odakinn:
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam vajjal,
Eresszetek be fiaim!

Megöleli két gidáját,
Megcsókolja szemét, száját,
Farkas koma elsompolyog
És a bokorban mosolyog!
Kecske néni eltávozik
És egy cseppet sem aggódik!

Jön mindjárt a farkas koma,
Vastag hangon ezt morogja:

- Anyátok vagyok idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam vajjal,
Eresszetek be fiaim!

A két gida csodálkozik,
Ezt a hangot nem ismerik!
- Ha a mi jó anyánk vagy,
Dugd bé a fehér lábad!...
Juj fekete, farkas vagy!
Nem a mi jó anyánk vagy!

Hű! a farkas ámul-bámul,
Az ajtóról rögtön tágul.
Most már ugyan mihez fogjon,
Hogy a gidákon kifogjon!

Elsiet a szemétdombra,
Ráakad egy fehér rongyra.
Abba csavarja a lábát,
Hogy rászedje két gidácskát!
Ujra zörget a kis házba,
És rákezd a mondókára:

- Itt van anyátok idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam vajjal,
Eresszetek be fiaim!
- Ha a mi jó anyánk vagy,
Dugd bé a fehér lábad!

Farkas koma be is dugja,
A két gida megbámulja.
Mit tegyenek, hiszen fehér,
Az ő eszük nem messze ér!

Kinyitják neki az ajtót,
Benn a farkas gonosz fattya,
Mindakettőt hamm bekapja
És azt mondja: Ej de jó vót!

Magára zárja a házat,
Ugy vackol magának ágyat.
És kényelmesen elhasal,
A kémény alatt nagy hassal!

Jön a kecske anyó végre,
Zörget az ajtón igy kérve:
- Anyuskátok van idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam vajjal,
Eresszetek be fiaim!

Hát mormog-dörmög az ordas,
Csalogat a gonosz farkas:
- Ha a mi jó anyánk vagy,
Dugd bé a fehér lábad!

Kecske néni megijed,
Hát odabent mi lehet!
Meglátja a kulcslyukon,
Farkas fekszik a suton.
Friss eszével egyet gondol:
- No farkas te csak dorombolj!
Jó helyen vagy kémény alatt!
Evvel a tetőre szaladt
S két gidától dagadt hasra,
Le is ugrott a farkasra.

Az ordasnak megesett,
Hogy a kecske ráesett.
Abb' a percbe kipukkant,
Két kis gida kipottyant.
A kis bohók kigurultak,
Azt se tudták, hogy hol voltak.
Azt hitték, hogy most ébredtek,
Ásitoztak és szepegtek:
- Anyukám még ne kőts fel,
Ugy aludtam, mint a tej!

De bezzeg anyjok örül,
S jár a két fia körül!
Hogy volt, mi volt, nincs-e baj?
Egy karcolás sincs, sebaj!
Apjuk is jön, kecske bátya,
A kipukkant farkast látja.
Elmondják, hogy-mint ese?
Kacajnak nincs vége se,
Igy végződik a mese.

A farkas és a hét kecskegida

Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon így szólt a gyermekeihez:
- Kedveseim, kimegyek az erdőre élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek, mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiőtöket. Érdes hangjáról és fekete mancsáról ráismertek majd.
- Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót - válaszolták a kisgidák.
Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli bokorban. Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be! A kisgidák így feleltek:
- a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja! Te a farkas vagy! nem nyitunk ajtót.
A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz. Kopogott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat!
Ám a legidősebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és azt mondta:
- A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy!
A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és ismét bekopogott az ajtón.
- Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót.
A hét kisgida így válaszolt:
- Mutasd a lábad!
A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát.
- Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! - örvendezte a kecskegidák, s nyomban kinyitották az ajtót.
- Hrm! Haarmm! Hrm! - rontott be a farkas.
- Segítség! Segítség! - kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak elrejtőzni a farkas elől.
Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében, a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket.
A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt.
- Hmm, finom kis pecsenye lesz! - gondolta, s már az óra körül szaglászott. A kisgida remegett a félelemtől. Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, kettő, három, - ütötte.
- Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam - mondta a farkas, s azzal kiment a házból.
Nem sokkal ezután megérkezett kecske mama. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedok, a takarók a földön szanaszét hányva.
Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta oket.
- Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! - siránkozott.
Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott:
- Itt vagyok, anyácskám! - azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába.
- jaj, úgy féltem! - mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket.
A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezőn, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendője csak úgy mozgott és kavargott.
- Élnek az én drága gyermekeim - gondolta a kecske mama, és azon nyomban megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tűt, ollót és cérnát.
Az ollóval egykettőre felmetszette a farkas hasát. Egy, kettő, három, négy, öt, hat kisgida
ugrott ki boldogan belole. Mind makkegészségesek voltak. A farkas ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel őket.
De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat ölelték át újra.
- Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót - mondták sorba valamennyien.
Kisvártatva így szólt a kecske mama:
- Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyűjtsetek követ.
A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtőztek, s onnan lesték, mi fog történni.
A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott, és a tó partjára vonszolta magát.
- Mi zörög az én drága kis bendőmben? Túl sokat ettem volna? - kérdezte magától.
Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé hajolt, hogy igyék, a kövek előrerántották, s a farkas a vízbe pottyant.
- Segítség! Segítséééééég! - kiabált a farkas torkaszakadtából.
Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett.
- Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! - énekelte most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezőn táncra perdültek.
- Oh, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas. Túljárt az eszén. Soha többet nem szegjük meg az ígéretünket - mondták a kisgidák, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.